kézmüvesség

Kézművesség

"A tárgyak előállítására szolgáló eljárások a természet rendjét vették alapul. Nem csak a nyersanyagot adta a természet, hanem a méret- és arányrendszert, a szerkezeti, formai megoldásokat is a természetből merítették." (8, Tarján Gábor: Mindennapi hagyomány, 1993, p. 124) A növény- és állatvilág, az ásványok és kőzetek adta alapanyagokból kevés megmunkálással készíthetők a különféle tárgyak. A tárgykészítés első lépése az anyag kiválasztás és a helyes mértékvétel volt. Sokáig az emberi testrészek szolgáltak mérőeszközül. Az emberi műveltség alapját képező tűzgyújtás számos ősi eljárása fennmaradt a hagyományos kultúrában. Hosszmértékek: ököl (a behajlított ököl szélessége); arasz (bekarasz vagy kis arasz: a kinyújtott hüvelyk- és mutatóujj távolsága); nagy arasz (a kinyújtott hüvelyk- és kisujj távolsága); suk (a két ököl távolága a kinyújtott hüvelykujjakkal); sing (a kar hossza: 62 cm); rőf (mellközéptől ujjhegyig: 77,8 cm); lépés (75 cm); öl (190 cm). Tömeg- és űrmértékek: csipet; félmarék; marék; kupa (1,5l); ujj-, kar-, comb-, derékvastagságú. A természetben fellelhető anyagok egyszerű eszközökkel való megmunkálása eredményezte a különböző kézműves mesterségeket. Kezdeti fokon a természet készen kínált javait használtuk eszközként. A kő, mint természetben található legkeményebb anyag megmunkálás nélkül is használható, mint szerszám. Ké-sőbb pattintással, csiszolással meg is munkálták, átalakították ezen anyagokat. Néhány kőfeldolgozó eljárás külön mesterséggé fejlődött (kőfaragás, malomkő-vágás), de fennmaradtak a kövek legősibb felhasználási módjai is. A kő-korszakot fémkorszakok követték (bronz- és vaskor). Kalapálással formálják, hevítéssel meglágyítják, majd edzik szilárdítják. Ötvözetet készítenek. Számos mesterség a fémeszközöknek köszönheti a születését. Az új fémeszközök lehetővé tették a fejlettebb közlekedést, a földművelés intenzívebbé válását. A vas előállítása bonyolult munkafolyamat eredménye. A kovácsoknak, a vasnak mágikus erőt tulajdonítottak. A távoli népek és a magyarok egyaránt elhasználták az elhullott, vagy leölt állat szinte minden részét. A bőrön kívül sok eszközt állítottak elő az állat szarvából, agyarából, fogából, csontrészeiből. Csontból készítettek például árat, bocskor-lyukasztót, sípot, korcsolyát, gyermekjátékokat, gombot, stb. A fa felhasználása, a famesterség kialakulása a legősibb időkre vezethető vissza. A bot volt valószínűleg az ember első szerszáma. Eleinte csak úgy használta, amilyen állapotban megtalálta, később tűz fölött edzette, alakította. A legegyszerűbb fatárgyakat a természet kínálta, megfelelő alakjával, alkalma-san hajló ágával. Például: áglábas kisszék, fogas. Az élő fát is használta az ember, pl.: gémeskúthoz állványként. Jól tudta hasz-nosítani az odvas fatörzset, pl.: gabonatartó hombárnak. Ha a fatörzs belseje nem volt odvas vájással vagy égetéssel mélyítették ki. Így készültek a vájt csó-nakok, teknők és a hangszerek is. A fémeszközök, ácsszerszámok megjelenésével csökkent az egy fából készült eszközök száma, mivel lehetőség volt a részekből összeépített szerkezetek előállítására. Gyakran alkalmazott összeillesztési eljárás volt a ragasztás is, melyhez a ragasztóanyagot csontból, szaruból, halhulladékból állították elő, de gyantát és fagyöngyöt is használtak. A balta megjelenésével lehetőség nyílt az ácskötések alkalmazására is. Az ácstechnika lehetővé tette a vázas faszerkezetek kialakítását, a gerendavázas ház, az ácsolt láda, a lécvázas szék készítését. Az eszterga története az ókori civilizációig nyúlik vissza. Számtalan tárgy alapanyagát adja a fakéreg is. Készítettek belőle poharat, edényeket, dobozokat, sótartókat, bocskort. Feldolgozták a fa kérge alatt található háncsot is - főleg kötöző anyagként, de készítettek belőle dobozt, bocskort, szék- és ágyfonatot, függőágyat. A háncs mellett az iszalag indája kitűnő kötöző anyagként használatos. Népszerű volt a nád és a gyékény is. Kunyhó, kerítés, tetőfedés, hangszer, evőeszköz, gyerekjátékok készültek nádból, - kötél, szőnyeg, falvédő, szatyor, kocsiernyő, szakajtó, kosár gyékényből. Használtak különféle edényként kobaktököt illetve lopótököt is. Taplógombából több művelet elvégzése után kalapot, sapkát, övet, táskát, papucsot készítettek. A kosárkötés technológiája is a régmúltba nyúlik vissza, és nagyon változatos formákat mutat. A kosárkötés és a szövés is női munkának számított, de a faze-kasmesterség és a cseréptárgyak előállítása is női munka volt. Csak a lábítós korong megjelenésével került át a fazekasság a férfiak kezébe. Forrás http://library.thinkquest.org/