Kézművesség
Múltja és jelene[szerkesztés
Mivel a prehisztorikus időkben a legtöbb ember ismerte vagy elleste az ősi alapszakmák ( fazekasság, fegyverzetkészítés, ruházatkészítés stb. ) munkamódszereit és rá is kényszerült azok gyakorlására, a munkának szakmává alakulását megelőzően nem volt lényeges és ezért nem is volt ismert a kézműves személye. Az egyszerű szerszámokkal (fa, -kő, -csont, -bronz, -réz,- és vasból készült -ár, -tű, -balta, -kalapács, -ásó stb. ) a dolgozó ember többnyire szűkebb környezetének és magának készítette tárgyait. Ezeket a mesterségek ma is az ősi formájukban maradtak fenn a természeti népeknél, esetleg a munkaeszközeikben történt kisebb-nagyobb változások miatti kivételekkel korunkig is.
A kézzel elkészített egyszerű termékek többnyire a mindennapi élet szükségletei, kellékei voltak, szintén egyszerű anyagokból: kőből, agyagból, fából, bőrből, szaruból, növényi eredetű anyagokból, majd fémből és üvegből készültek a használati eszközök, tárgyak.
Bár az ókor kezdetén a rabszolgatartó társadalmakban a kézművesség alantas és rabszolgák által végzett foglalkozásnak számított, idővel a mesterségek kiváló művelői a szakmáikat elismert rangra emelték. Így azoknak, - a viszonylag kötetlenebb életformát biztosító munkajellege és a jól elvégzett munkából eredő tisztelet miatt egyre nagyobb lett a vonzereje. A rátermettségen alapult a munkamegosztás előbb a szakmák szerint, majd a szakmákon belül is.
A középkor elején vált divattá Európában először az ötvösöknél és a kőmíveseknél, valószínűleg jól leplezett büszkeségből, hogy készítményeikre pici vagy elrejtett jeleket, megkülönböztető jelzéseket vagy éppenséggel monogramokat rakjanak. Ezeket nevezzük mesterjegyeknek, és ettől az időszaktól kezdve tekinthetjük az egyéni stílusok kialakulását, lassú különválását is.
A céhes és az uradalmi mesterek még megrendelésre dolgoztak, de a népességnövekedésből és a nagyvárosi életformából következően ún. készenléti többlettermelés alakult ki, ezzel együtt létrejött a fejlettebb csere és piackereskedelem - ahol a kézművesek munkájának nagy része áru-vá vált.
A hivatásos kereskedőréteg létrejötte előtt a kézművesek a termelt portékáikat vásárokon: hetivásáron vagy országos nagyvásárokon tudták könnyebben eladni. A vásárok rendjét, melyek a helység szentjének ,,nevenapjához", vagy egyéb ünnepnapokhoz kapcsolódtak, az akkori „kalendáriom”-okban tették közre. Nagyon sok magyar népmese, - igaz és kitalált történet emlékezik meg e látványos forgatagokban zajló eseményekről, s az itt kialakuló szerelmi kapcsolatokról is. Ma is híres pl. a Pécsváradi Leányvásár, ahol most már inkább csak a zamatos borokat lehet könnyen fogyasztani...
A mester a szekérre már napokkal az indulás előtt elkezdte rakodni a portékáját, rendszerint a ,,vásáros ládákba", melyek keresztmetszete felfelé szélesedő trapézalak volt a szekérderék alakja miatt, - majd a sokszor napokig történő szekerezés után megérkezve elfoglalhatták szokott helyüket. Ott emberismeretükre támaszkodva kínálgatták szépségeiket, jött az alku és a tenyérbecsapás, - és aki jól árult, reménykedve indult hazafelé, hátha elkerülik őt a zsiványok.
Régen az inasok az idősebb, mester fokozatú szakemberektől tanulták, vagy inkább lesték el a szakma fogásait. Az előre megbeszélt inasévek letelte után ,,szabadulhattak fel", vándorolni mentek, később ,,mesterremeket" készítettek. Ezután megnyithatták saját műhelyeiket, - vagy az akkori divat szerint egy, a szakmából megözvegyült asszonyt véve el feleségül, elkészítették saját szerszámaikat és így folytatták, vitték tovább a szakmát.
A gyáripar megjelenése előtt a kézi munka szerves része volt az életnek. A gépek megjelenésével a kézi munka iránti kereslet csökkent. Egyes munkafolyamatok betanított- és segédmunka megnevezéseket kaptak, és lassan kialakult még a szakszervezetek hatására a munkavégzés nehézségi fokozatát ( erőkifejtés, hő, fény, zaj, por, rezgések, stresszhatások stb. ) követő kereset-, vagy bérkülönbség is. A kézművesség egyes ágazataiban a termékek egy része ma a dísztárgy kategóriában vagy a különleges produkciók kategóriájában készül, másoknak szűkös megélhetést biztosít a munkájuk bár tehetségesek, - megint mások a műtárgy restaurálás, másolás és hamisítás révén integrálódnak akár a nemzetközi kereskedelembe.
Bár a kézművesség helyzetén az ipari forradalom, tömeggyártás, és általában a technológia újításai, köztük a gépesítés, majd az automatizálás sokat rontott, és néhol jelentősen átalakította a kézügyességet vagy fizikai erőt igénylő szakmákat, de azokat nem tudta teljesen kiszorítani. Ennek egyik oka valószínűleg a kézműves termék tartósabb volta és a hagyományosan jobb garanciális feltételek, másik oka az embereket vonzó egyedi jelleg. Viszont a ma kézművese ha nem törekszik összhangba hozni készítménye jellemzőit a kereslettel, áruit nehezebben tudja majd eladni.
Forrás Wikipédia
Múltja és jelene[szerkesztés
Mivel a prehisztorikus időkben a legtöbb ember ismerte vagy elleste az ősi alapszakmák ( fazekasság, fegyverzetkészítés, ruházatkészítés stb. ) munkamódszereit és rá is kényszerült azok gyakorlására, a munkának szakmává alakulását megelőzően nem volt lényeges és ezért nem is volt ismert a kézműves személye. Az egyszerű szerszámokkal (fa, -kő, -csont, -bronz, -réz,- és vasból készült -ár, -tű, -balta, -kalapács, -ásó stb. ) a dolgozó ember többnyire szűkebb környezetének és magának készítette tárgyait. Ezeket a mesterségek ma is az ősi formájukban maradtak fenn a természeti népeknél, esetleg a munkaeszközeikben történt kisebb-nagyobb változások miatti kivételekkel korunkig is.
A kézzel elkészített egyszerű termékek többnyire a mindennapi élet szükségletei, kellékei voltak, szintén egyszerű anyagokból: kőből, agyagból, fából, bőrből, szaruból, növényi eredetű anyagokból, majd fémből és üvegből készültek a használati eszközök, tárgyak.
Bár az ókor kezdetén a rabszolgatartó társadalmakban a kézművesség alantas és rabszolgák által végzett foglalkozásnak számított, idővel a mesterségek kiváló művelői a szakmáikat elismert rangra emelték. Így azoknak, - a viszonylag kötetlenebb életformát biztosító munkajellege és a jól elvégzett munkából eredő tisztelet miatt egyre nagyobb lett a vonzereje. A rátermettségen alapult a munkamegosztás előbb a szakmák szerint, majd a szakmákon belül is.
A középkor elején vált divattá Európában először az ötvösöknél és a kőmíveseknél, valószínűleg jól leplezett büszkeségből, hogy készítményeikre pici vagy elrejtett jeleket, megkülönböztető jelzéseket vagy éppenséggel monogramokat rakjanak. Ezeket nevezzük mesterjegyeknek, és ettől az időszaktól kezdve tekinthetjük az egyéni stílusok kialakulását, lassú különválását is.
A céhes és az uradalmi mesterek még megrendelésre dolgoztak, de a népességnövekedésből és a nagyvárosi életformából következően ún. készenléti többlettermelés alakult ki, ezzel együtt létrejött a fejlettebb csere és piackereskedelem - ahol a kézművesek munkájának nagy része áru-vá vált.
A hivatásos kereskedőréteg létrejötte előtt a kézművesek a termelt portékáikat vásárokon: hetivásáron vagy országos nagyvásárokon tudták könnyebben eladni. A vásárok rendjét, melyek a helység szentjének ,,nevenapjához", vagy egyéb ünnepnapokhoz kapcsolódtak, az akkori „kalendáriom”-okban tették közre. Nagyon sok magyar népmese, - igaz és kitalált történet emlékezik meg e látványos forgatagokban zajló eseményekről, s az itt kialakuló szerelmi kapcsolatokról is. Ma is híres pl. a Pécsváradi Leányvásár, ahol most már inkább csak a zamatos borokat lehet könnyen fogyasztani...
A mester a szekérre már napokkal az indulás előtt elkezdte rakodni a portékáját, rendszerint a ,,vásáros ládákba", melyek keresztmetszete felfelé szélesedő trapézalak volt a szekérderék alakja miatt, - majd a sokszor napokig történő szekerezés után megérkezve elfoglalhatták szokott helyüket. Ott emberismeretükre támaszkodva kínálgatták szépségeiket, jött az alku és a tenyérbecsapás, - és aki jól árult, reménykedve indult hazafelé, hátha elkerülik őt a zsiványok.
Régen az inasok az idősebb, mester fokozatú szakemberektől tanulták, vagy inkább lesték el a szakma fogásait. Az előre megbeszélt inasévek letelte után ,,szabadulhattak fel", vándorolni mentek, később ,,mesterremeket" készítettek. Ezután megnyithatták saját műhelyeiket, - vagy az akkori divat szerint egy, a szakmából megözvegyült asszonyt véve el feleségül, elkészítették saját szerszámaikat és így folytatták, vitték tovább a szakmát.
A gyáripar megjelenése előtt a kézi munka szerves része volt az életnek. A gépek megjelenésével a kézi munka iránti kereslet csökkent. Egyes munkafolyamatok betanított- és segédmunka megnevezéseket kaptak, és lassan kialakult még a szakszervezetek hatására a munkavégzés nehézségi fokozatát ( erőkifejtés, hő, fény, zaj, por, rezgések, stresszhatások stb. ) követő kereset-, vagy bérkülönbség is. A kézművesség egyes ágazataiban a termékek egy része ma a dísztárgy kategóriában vagy a különleges produkciók kategóriájában készül, másoknak szűkös megélhetést biztosít a munkájuk bár tehetségesek, - megint mások a műtárgy restaurálás, másolás és hamisítás révén integrálódnak akár a nemzetközi kereskedelembe.
Bár a kézművesség helyzetén az ipari forradalom, tömeggyártás, és általában a technológia újításai, köztük a gépesítés, majd az automatizálás sokat rontott, és néhol jelentősen átalakította a kézügyességet vagy fizikai erőt igénylő szakmákat, de azokat nem tudta teljesen kiszorítani. Ennek egyik oka valószínűleg a kézműves termék tartósabb volta és a hagyományosan jobb garanciális feltételek, másik oka az embereket vonzó egyedi jelleg. Viszont a ma kézművese ha nem törekszik összhangba hozni készítménye jellemzőit a kereslettel, áruit nehezebben tudja majd eladni.
Forrás Wikipédia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése