Határon túli magyar tájak szőttesei[

Határon túli magyar tájak szőttesei[

Bukovinai székely szőttesek[

többségükben bordó színű, mértanias mintázatú párna- és kendővégek, melyeket pamut-, ritkábban kendervászon alapon szőttek. A bordó mintázat közé előszeretettel kevertek – feltehetően a kiemelendő mintasorokban – kevés feketét is. Általában ugyanis széles, egyben komponált, csaknem összezáródó mértani motívumokat alkalmaztak, melyek más néprajzi csoportok szőtteseivel nem téveszthetők össze.^[6]

Forrás Wikipédia

Csángó szőttesek[

a gyimesi csángók és a moldvai magyar csoportok szőttesei tartoznak ide. Gyimesben is, Moldvában is készülnek csíkozott, fekete alapú gyapjúszőttesek a katrincák számára, valamint szélesebb és keskenyebb gyapjúból szőtt övek és bernécek a katrinca lefogására (moldvai csángó viselet). Gyapjútakaróik közt vannak olyanok, amelyek a régebbi székely festékesek geometrikus mintáit idézik, másoknak kisebb vagy nagyobb kockás mintái vannak. A gyimesi csángók pamutszőttes → rúdra valóin az egyszerű sorokból, „H” alakú elemekből alkotott sávok, valamint a színezés meglepő hasonlatosságot mutat a palóc halottas párnák szőtteseivel, tehát régies, kezdetleges, a takácsszőttes által nem befolyásolt szőttesek. Moldvában a kis szegre való kendőket és keszkenőket, „servetek”-et egyszerű sorokkal díszítik: pirossal, feketével vagy a két színnel együtt. Nagyszámú és változatos hosszú fejrevaló kendő – melyeket különös gonddal, főként szálbehúzással díszítettek – ismert még a moldvai magyar csoportoktól, ezeket a csepeszre vagy a kontyra terítik az asszonyok. A díszítmény elsősorban a kendő két keskeny végére esik, az ünneplő példányokat azonban teljesen elborítja a rendesen fehér, ritkábban más színű szálbehúzás. Vannak közöttük olyan ünneplő példányok, amelyeket selyemhernyó („borondzsik bogár”) házilag font selyméből szőttek. Két keskeny végüket gondosan kirojtozták s a rojtokra gyöngyszemeket fűztek.

Forrás Wikipédia

Kalotaszeg[

magyar lakosságának szőttesei napjainkig készülnek, és így alakulásuk közvetlen megfigyeléssel elemezhető. Kalotaszeg szövőkultúrájának differenciáltsága kifejeződik a szőtt vásznak sokféleségében is. A tiszta kendervászon mellett igen kedvelik az „egyeles”-nek mondott pamuttal kevert, valamint a tiszta pamutvásznakat is; mindezekből készítenek fodorvásznakat is vagy erősebben sodrott, „siritett” fonalból vagy lazábban fölvetett lánccal, amelyeket sulykolással tesznek fodrozódó felületűvé és tömörré. A fodorvászonnak van sárgás színű, tulajdonképpen kevéssé fehérített változata is, a sárga vászon. A kalotaszegiek megítélése szerint sima vásznaik közt ez a legbecsesebb, legszebb, melyből csak a legünnepélyesebb alkalmakra szabnak ágyi vagy testi ruhákat. A korábban ágyi és asztali ruhák számára szőtt vásznak mind négynyüstösek voltak. A sima vászonkötésű vásznakat az I. világháború óta szövik általánosabban, amivel egyharmadnyi anyagot megtakarítanak. A vászon ritkán marad díszítetlen. Vagy kivarrják (kalotaszegi hímzések, másként kalotaszegi varrottasok), vagy cifrán szövik. A kalotaszegi szőttesek (és a széki szőttesek) abban különböznek egyéb magyar parasztszőttesektől, hogy a „szedettes” mintázásra csak a legutóbbi években kezdtek áttérni, addig pl. a párna- és a lepedővégekre a „cifrát”, tömör, majdnem összezáruló csíkokat éppolyan négynyüstös technikával szőtték, mint magát a lepedőt vagy a párnát, csupán eltérő színű pamutfonalból. Akár 50–60 cm-nyi darabokat is szőttek, tiszta pirossal, sötétkékkel vagy feketével, egy-egy szálnyi fehérrel bontva meg arányos távolságokban az egyöntetű felületeket. Ezen az igen fejlett szőtteskultúrájú vidéken, ahol az asszony megítélésének egyik legfontosabb szempontja, hogy miképpen tud szőni, milyen a „kezemunkája”, a technikailag egyszerű szőtteshímet is különböző módokon alkalmazzák a különböző műfajokban. A sima, nagy felületek imént leírt betöltése az ágyi ruhákra jellemző. A „cifrá”-nak nevezett legünnepélyesebb abroszokra, rúdra valókra s az ezekre aggatott „katrincaruhákra”, továbbá a komakendőkre a fentihez hasonló technikával kerültek színes csíkok, azonban úgy, hogy köztük szélesebben vagy keskenyebben a fehér alapanyag is látható legyen. A mindennapi használatra való abroszok, kendők, átalvetők között számos fokozata van a díszítettségnek aszerint, hogy szélesebb vagy keskenyebb csíkokkal készültek. A csíkok szövéstechnikája megegyezik az alapanyagéval: négynyüstös vagy sima vászonkötéses. A nagy sima piros, sötétkék vagy fekete díszített felületek még a két háború között is igen kedveltek voltak, és mind a mai napig becsesebbnek számítanak mindenfajta hímzésnél. Új „szedettes” szőtteseiken az egészen elaprózott mintákat kedvelik, s ezzel is nagy felületeket borítanak be. A korábbi kalotaszegi szőttesek ereje, szépséges becse (használói szemében) a nagyon finom minőségű vászonban és a nagy összefüggő színes felületekben volt. Ily módon a kalotaszegi szőttesek nem változatos mintázással értek el ünnepélyes hatást, hanem magának a vászonnak igen gondos elmunkálásával és összefüggő nagy színes felületek közbeiktatásával. Minden pirossal mintázott darabnak van egy feketével vagy sötétkékkel mintázott párja – ezek általában az idős korhoz, gyászos alkalomhoz kapcsolódnak, bár a köznapi használatú tárgyakon ez az elkülönülés nem érvényesül.^[7]

^{Forrás Wikipédia}

Széki szőttesek[

az erdélyi Mezőségen fekvő Szék parasztszőttesei (→ parasztszőttesek). Főleg a lakásbelső textil felszerelését szövik kenderből vagy pamutból és gyapjúból. Legismertebbek a szobában falra függesztett, ill. a ravatal díszéül szolgáló „hosszú-kendők”, melyekből egyet a halottra terítve el is temetnek. E kendőket fehér pamutból szőtték és vörös-fehér, vörös-kék, vörös-kék-fehér színekkel csíkozták. A minta a széles, tömör és a nagyon keskeny csíkok, valamint a színek váltogatásával készül, részben pedig → bogos kötéssel bevitt és az alapszínnel azonos vagy más színű bogok soraiból áll. A bogokat fel is vághatják és ezáltal dús, többé vagy kevésbé hosszú rojtsorokat nyerhetnek. Abroszaik szövésénél élnek azzal a lehetőséggel is, amit a kender és pamutcsíkok, fehér és fehérítetlen csíkok váltogatása jelent. A színezésnél széki sajátosság a széles, domináns csík mellett, tövében az ellenkező színből adott, gyakran vonalszerűen keskeny kísérő csík, például kék mellett piros, piros mellett kék. A színeknek ez a használata jellemző a szőttes párnavégekre is. Széken, a kalotaszegi szőttesekhez hasonlóan csak a legújabb időben kísérleteznek a „szedettes” minták meghonosításával. Gyapjúból szőtt takaróikon régen a szürke és fekete gyapjú felhasználásával szőttek sűrűn váltogatott csíkokat és fogazott sorokat, utóbb megjelent a pirosra festett gyapjúszál is, a közelmúltban készült darabokon a piros-zöld és fekete színek váltakoznak.^[8]

^{Forrás Wikipédia}