2013. október 17., csütörtök

Csomózás

Csomózás
A fonalak egymásba fonása, összecsomózása az emberi kultúra bölcsőjéhez vezethető vissza. Ugyanolyan régi munka, mint a szövés. Az ősember primitív keretben csak olyan szövedékdarabokat készített, amely egy ”ruhadarabhoz” éppen elegendő volt. A szálvégeket, amelyeket a szövéssel már nem tudott megerősíteni, valami módon rögzíteni kellett, hogy a szövés nem rojtolódjék el, s ezt a szálak összekötésével, összecsomózásával érte el.
Az ember szép utáni vágyával, értelmének fejlődésével a szálakat nemcsak a szükségességének megfelelően kötözte össze, hanem tetszetős mintákat is teremtett. Ezek szépsége már arra is alkalmassá tette a csomózott szálvégeket, hogy a ruházat díszéül szolgáljanak. Erre látunk példákat az ókori népek közül az asszírok és a pezyák ruházatán.
A szálak egymásba fonása, mintás megcsomózása, lassan függetlenné lesz a szövedéktől. Az önálló szálakból nemcsak bojtot, rojtot, hanem csipkeszerű díszítéseket is készítenek.
A XV.sz.-ban főleg az itáliai zárdákban tanították erre mind a leány, mind a fiú gyermekeket. A csomózott csipkékat punto-agroppo” vagy ”gropari” néven nevezik.
Ennek a munkának az elkészítéséhez egészen finom fonalakat használtak, így a csipke elnevezés illett rájuk.
A fonalak ilyen összecsomózása, egymásba fonása adta a gondolatot a vertcsipke megteremtéséhez.
A csomózást ”macrame” néven is említi a szakirodalom, ősi arab elnevezése után. E szó kendőt jelent, eredetileg a kendőszerű ruhadarabok széldíszítése volt a rojtkötés, vagy a csomózás.
A magyar népművészetben a legváltozatosabb rojtokat Mezőkövesden és Sárközben készítik, de az egész országban találkozunk egyszerű keeves mintákkal.

Forrás http://www.nepmuvesz.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése